Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A vártnál nagyobb mértékben növekedett a világ legnagyobb luxusipari társasága, a Louis Vuitton táskákról is ismert LVMH bevétele a harmadik negyedévben.
A francia cég közölt adatai szerint az árbevétel 6,01 milliárd euró volt a július-szeptemberi időszakban, ami 15 százalékkal több az egy évvel korábbinál és meghaladja a Reuters 5,8 milliárdot jelző elemzői konszenzusát.
A Louis Vuitton mellett márkák tucatjait - például a TAG Heuer karóra-, a Dior parfüm- és a Dom Pérignon pezsgőmárkát - egyesítő LVMH üzletmenetét egyszeri hatások és hosszabb távú trendek egyaránt segítették. Jót tett, hogy Japánban - az egyik legnagyobb piacon - a márciusi földrengés, szökőár és atomkatasztrófa után a harmadik negyedévben ismét nőtt a bevétel. Ugyancsak javította az eredményeket, hogy beolvadt a csoportba az órákat és ékszereket gyártó olasz Bulgari, amelyet tavasszal vettek át.
Ugyanakkor a luxusiparban a válság ellenére tapasztalható általános élénkülés is kitartott, Európában, az Egyesült Államokban és Ázsia Japánon kívüli tájain is nőtt a forgalom. Ezt mutatja például az, hogy az óra-ékszer üzletágban az év első kilenc hónapját együttvéve a teljes bevétel 76 százalékkal nőtt, azonos csoportösszetételre számítva pedig 26 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - áll a cég közleményében, amely nem tartalmazza az érintett üzletágakban elért árbevétel pontos értékét, csak a változás mértékét.
Az ágazat meghatározó piaci elemzőjének számító Bain and Company nemzetközi tanácsadó cég hétfőn ismertetett felmérése szerint az idén 13 százalékkal növekszik a luxuscikkeket gyártó cégek bevétele - konstans árakon számolva -, míg májusban még 8 százalékos növekedést jósoltak. Májusban a Bain elemzői azt prognosztizálták, hogy a tavaly rekordösszeget, 172 milliárd eurót kitevő globális forgalom az idén további 8 százalékkal 185 milliárd euróra növekszik és 2014-ben már elérheti a 220 milliárd eurót.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.