EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Rekord profitot ért el a Ryanair a jegyárak növelésének köszönhetően – írja a BBC.
A Ryanair a jegyárak emelésével igyekezett ellensúlyozni az üzemanyagárak markáns, 30 százalékos emelkedését, a stratégia pedig a jelek szerint bevált – írja a BBC.
A légitársaság 2012 márciusáig 503 milliós rekord profitot könyvelhetett el, ami 25 százalékkal több az ezt megelőző év azonos időszakához viszonyítva. Az árbevétel 19 százalékkal, 4,3 milliárd euróra nőtt.
A forgalom úgy is öt százalékkal nőtt, hogy a jegyárak átlagosan 16 százalékkal emelkedtek.
A társaság ugyanakkor figyelmeztet: a romló európai gazdasági helyzet és a makacsul magas üzemanyagárak miatt a folyó üzleti évben - 1999 óta először - várhatóan 20 százalékkal csökken a nyereség. A folyó üzleti évben a számítások szerint 320 millió euróval nőnek az üzemanyagköltségek és ezt nem lehet teljes mértékben érvényesíteni a jegyárakban, mert ez az utasszám erőteljes visszaeséséhez vezetne.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.