Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tavaly még fejlesztettek, idén már a termeléssel is felhagytak a buszgyártók, hasztalan várva a Volán-tender kiírását - írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
A lap azt írta: a legnagyobb, még működő, hazai piacra dolgozó buszgyártó, a Kravtex-Kühne csoport telephelyén 135 elkészült jármű áll. Süli Csaba, a cég vezérigazgatója azt mondta: ha belátható időn belül nem lesznek buszvásárlások, a gyártás beszüntetésére kényszerülnek, ebben az esetben a cégeiknél és beszállítóiknál 300 ember munkahelye szűnhet meg.
A Világgazdaság szerint az Ikarus márkanevet viselő, a Műszertechnika és az Auto Rad Controlle (ARC) Kft. tulajdonában levő Magyar Autóbuszgyártó másfél éve áll. Liptai Árpád, a cég vezérigazgatója a lapnak azt mondta: miután hasztalan vártak a közbeszerzési pályázatokra, a munkásokat átcsoportosították a csoport más vállalataihoz.
A lap a KSH adataira hivatkozva azt közölte: a magyar autóbusz-állomány 2011-ben 17.366 darab volt, a járművek átlagos kora 13,9 év.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.