Vitézy: teljesen új, a vasúttal összehangolt Volán-menetrend jön
A június 20-án életbe lépő új MÁV-VOLÁN menetrend elsősorban a Mátra térségét érinti majd.
A június 20-án életbe lépő új MÁV-VOLÁN menetrend elsősorban a Mátra térségét érinti majd.
HVG
A Vasutasok Szakszervezete vizsgálatot követel a MÁV-tól. Meleg János elnök szerint nem büntetni kellene azt, aki felemeli a hangját, hanem meg kell keresni a felelősöket.
HVG
Milliárdos károkat okozott a MÁV-nak Lázár János a választási kampányban, mert főként fideszes vezetésű önkormányzatoknak sorra engedte el a Volánbusszal szembeni tartozásait – tudta meg a HVG. A tárcavezető az üres kassza ellenére új vállalásokra is kényszerítette az állami céget.
A belföldi és nemzetközi vonatok, valamint a helyi és helyközi buszok menetrendjei is igazodnak az óraátállításhoz.
HVG
A fővárosban és az ország középső részén is fennakadások vannak a havazás miatt. A Volán-járatok késnek, az autópályákon balesetek következtében alakultak ki dugók, míg a fővárosban több helyen áthelyezték a megállókat.
HVG
Előfordult, hogy rálőttek egy Volnán-járatra vagy hogy téglával dobták meg a sofőrt, többeket pedig késsel fenyegettek utasok.
HVG
A „télies útviszonyokra, illetve az esetleges váltóállítási problémákra” hivatkozva adott ki figyelmeztetést a MÁV-csoport, mondván: országszerte hosszabb menetidővel közlekednek szombaton is a Volán-buszok és a vonatok, kimaradó járatokra is kell számítani.
HVG
HVG
MTI
A vasúti és autóbuszos közlekedés is akadozik pénteken, több helyen hosszabb menetidőre és késésekre kell számítani.
HVG
Késésekre és kimaradó járatokra kell számítani több megyében, köztük Budapest agglomerációjában is.
HVG
A MÁV állítása szerint úgy készül az október 23-i hétvégére, mint a nyári kánikulára.
HVG
Ennyien vettek részt a múlt heti vihar okozta károk felszámolásában.
HVG
Fizetni nem kell, de jó, ha van nálunk jegy vagy bérlet.
hvg.hu
A MÁV közel annyi pénzt fizetett vissza az utasoknak a pünkösdi hosszú hétvégén történt káosz miatt, mint amennyit a késési biztosítás június elsejei bevezetése óta minden más esetben összesen – tudta meg a HVG a MÁV-csoporttól. És ez még csak nem is a nagy vasúti leállás összes extra kiadása.
Tavaly csaknem 23 ezer tárgyat felejtettek a vonatokon és buszokon az utasok. A tárgyak feléért senki nem jelentkezett.
hvg.hu
Több mint ezret, de nem csak a vasúti, hanem a buszpályaudvarokon is nekigyürkőznek.
HVG
Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.
Három új szervezeti egységről, a vonat és az autóbusz egymás mellett éléséről, tervezett felújításokról beszélt az ÉKM közlekedésért felelős államtitkára.
MTI
MTI
hvg.hu
A BKK járatain már januártól ingyen vihetik kutyájukat és kerékpárjukat a bérletesek.
hvg.hu
Pintér Bence, Győr új polgármestere hiába érdeklődött, előde nem tájékoztatta az adósság részleteiről.
hvg.hu
Ugyanolyan helyjegyet lehet majd venni a buszokra, mint amilyet a nem InterCity-vonatokra adnak most. A rendszert több lépésben vezetik be.
hvg.hu