Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A fogyasztók megtévesztése miatt 15 millió forintra bírságolta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Calgon vízlágyító forgalmazóját. A felügyeleti eljárást a Tudatos Vásárlók Egyesülete kezdeményezte, miután a cég reklámjaiban azt állította, termékükkel ellentétben, a közönséges ecet hatástalan és ártalmas lehet a mosógépre.
A Tudatos Vásárlók Egyesülete a Calgon egy 2010-ben sugárzott reklámja után fordult a GVH-hoz. A vízlágyítót forgalmazó Reckitt Benckiser Kft. ugyanis azt állította reklámjain keresztül, hogy termékükkel, a Calgonnal ellentétben, a háztartási ecet hatástalan a vízkővel szemben, s akár árthat is a mosógépnek. A cég állításait az egyesület kérésére nem tudta igazolni, alátámasztani.
A versenyhivatal is arra a következtetésre jutott, hogy a vállalt nem tudja alátámasztani azt az állítását, miszerint az ecet használata mellett a mosógép vízkőképződés miatt meghibásodhat, valamint az sem, hogy az ecet rozsdásodást okoz.
A GVH álláspontja szerint a vízlágyító forgalmazója alkalmazott kereskedelmi gyakorlatával fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított, terméke előnyeit a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon jelenítette meg. A versenyhivatal 15 millió forint bírságot rótt a cégre.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.