Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Félmilliárd forintos uniós támogatással indul egy éven át tartó kutatás a Győri Járműipari Körzetről a helyi Széchenyi István Egyetemen - hangzott el a projektet bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.
Rechnitzer János általános rektorhelyettes elmondta, hogy fél évszázada nem készült ilyen mélységű kutatás a város és hatvan-hetven kilométeres körzete helyzetéről és lehetőségeiről, "nem ismertük a város társadalmi szerkezetét, a gazdasági potenciál előrevivő elemeit, nem láttuk azokat a térségi szervező funkciókat, amely ma már a megye- és az országhatáron túlra nyúlnak".
Az eredmények egyaránt felhasználhatóak a következő uniós költségvetési ciklus támogatásaira való pályázáskor, Győr integrált városfejlesztési stratégiájának vagy Győr-Moson-Sopron megye fejlesztési tervének kialakításakor - emelte ki. Hangsúlyozta, hogy Győr fejlődése példaértékű a rendszerváltás utáni magyar társadalomban és gazdaságban, akárcsak az, hogy olyan új fejlődési pályát sikerült kialakítani, amelyben a járműiparhoz kapcsolódó termelés, fejlesztés és oktatás szoros együttműködésbe forrt össze egy tradicionális ipari központban.
Tamándl László projektmenedzser elmondta, hogy az 542 milliós támogatást a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdasági és Regionális Tudományi Kutatóközpontjának e térséggel foglalkozó részlegéből és a tatabányai Edutus Főiskolából álló konzorcium nyerte el, a projektgazda a Széchenyi István Egyetem.
Az alapkutatások mellett - áprilistól júniusig - négyezer térségben élőt, valamint több száz település, vállalat és intézmény vezetőit, képviselőit kérdezik meg. A kutatásokat összesen 150 tagú csapat végzi majd. Az eredményeket tucatnál is több tudományos tanácskozáson, valamint egy hatkötetesre tervezett monográfiában teszik majd közzé.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.