Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Továbbra is a technológiai cégek a világ legmenőbbjei, a söripar és a pénzügyi szektort megelőzve. Az utóbbi két ágazat világsztárjai feljövőben vannak, de ahhoz nem erősödtek eleget, hogy megelőzzék az Apple-t
Továbbra is az Apple a világ legértékesebb márkája, ám fénye kissé megkopott tavaly óta, amit 183-185 milliárd dollár körüli értékének stagnálása jelez − idézi a Napi Gazdaság Online a BrandZ idei százas listáját. A top százba került brandek értéke 2012-höz képest hét százalékkal, 2,6 ezer milliárd dollárra nőtt ez évre. Az olaj- és gázipar vállalatai ugyan négyszázalékos visszaesést szenvedtek el, ám ez főként egy cég, a brazil Petrobras pénzügyi gondjaival magyarázható.
A sörmárkák 36 százalékkal növelték értéküket, ami meglepő lehet annak tükrében, hogy az USA-ban mérséklődik a sörfogyasztás, ám a régi piacok gyengélkedését az újak, a feltörekvő országok erősödő eladásai kompenzálják. A pénzügyi szolgáltatók összességében 23 százalékos javulása főként pénzügyi teljesítményük, nem pedig elfogadottságuk, imázsuk erősödésének köszönhető.
Hiába állnak a lista élén technológiai cégek, az ágazat összértéke egy százalékkal zsugorodott, miközben a távközlési brandek ugyanilyen bővülést értek el. Érdekes, hogy a Samsung 51 százalékkal javította ugyan helyzetét, és feljött a százas lista 30. helyére, ám az Apple még mindig ötször annyit ér, mint a dél-koreai. Kínai cégek is szépen sorakoznak a rangsorban, de többségük még mindig helyi márka. Kivétel ez alól a Lenovo: a harminc éve egy pekingi egyetemen alapított cég 2005-ben vált igazán világmárkává, amikor megvásárolta az IBM pc-gyártó üzletágát.
További részleteket itt lehet olvasni.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A magyar mesterségesintelligencia-szuverenitás irreális, a kis országok szűk szakterületi MI-fejlesztésekben lehetnek sikeresek. A kormány most már mintha tényleg komolyan venné az MI-t, de a politikai klíma (bevándorlásellenesség, keresztény fundamentalizmus, elszigetelődés az EU-tól) aligha kedvez egy alapjaiban nemzetközi iparág fejlesztésének. Ahogy a kormánystruktúra instabilitása sem.
Sokan rég elfeledett korok és távoli országok problémájának hiszik, de minap Európában is megjelent.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
A miniszterelnök név szerint említette a Harcosok órája című YouTube-csatornának adott interjúban, de az elemző szerint ezzel neki nincs dolga.