Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az elektromos autókat gyártó Tesla részvényeinek árfolyama közel négyszeresére emelkedett idén, sokan már egy új globális autógyártó nagyhatalmat vizionálnak, miközben az elemzők nem osztják ezt a véleményt.
Iparági elemzésében a Goldman Sachs sorra vette az amerikai autógyártókat, elég optimista véleményt megfogalmazva a General Motors-ról és a Fordról is, nem úgy a Tesláról. A Goldman nem túl optimista a vállalat kilátásaival kapcsolatban, részvényeire vonatkozó célár csupán 84 dollár, miközben hétfőn egészen 133 dollárig száguldott a Telsa árfolyama. A Goldman célára azonban mélybe rántotta a papírokat, kedden közel 14 százalékot esett a kurzus – írja a Portfolio.
Az elemzés azért érte váratlanul a céget, mert a társaság fennállása óta most először, az első negyedéves gyorsjelentésében számolt be profitról. Mindemellett a cég július 15-ével bekerült a Nasdaq100 indexbe az Oracle helyére. A benchmarkba való felvétel azt jelenti, hogy az indexet követő alapoknak vásárolniuk kellett a papírokból, részben ez lehetett az, ami miatt az elmúlt hetekben emelkedett az árfolyam. Ennek ellenére az elemzők egyre pesszimistábbak a Tesla kilátásaival kapcsolatban, a cégre adott profitvárakozások a következő évekre folyamatosan csúsznak lefelé. Fordulat 2016-ban várható, amikor is új lendületet kaphat a vállalat az új modellek megjelenésével, amelyek alacsonyabb árukkal és nagyobb hatótávolságukkal a szélesebb vásárlói tömegek számára is elérhetővé válnak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.