Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Megnyílt a Bonbonetti első márkaboltja Budapesten, a cégcsoport célja a Bonbonetti márka további építése mind a hazai, mind az európai piacokon.
A hazai márkaépítés fontos állomása az első Bonbonetti Édességbolt szeptember 2-i megnyitása, a főváros szívében, az Andrássy úton. A márkabolt a már jól ismert Bonbonetti csokoládék, cukorkák mellett számos, csak itt kapható újdonságot kínál. Tavasszal jelentett be stratégiai szövetségi megállapodást a Bonbonetti Csoport, az utolsó nagy hazai csokoládégyár és a világ 15. legnagyobb édességgyártó vállalata, a Roshen Confectionery Corporation.
A Roshen a világ egyik legnagyobb, komoly piaci háttérrel rendelkező édesipari cége, több mint tízezer alkalmazottat foglalkoztat világszerte, árbevétele közel 1,2 milliárd USD. Hét édességgyárában több mint kétszázféle kiváló minőségű édességet gyárt, többek között csokoládét, cukorkát, kekszet, gyártási mennyisége jelentősen meghaladja az évi 400 ezer tonnát.
A Bonbonetti három hazai üzemében mintegy 600 munkahelyet tart fenn, és olyan, taradicionális, több évtizedes brandeket őriz, mint a Franciadrazsé és Dunakavics. Bár a hazai desszert piac az utóbbi időszakban jelentős visszesést produkált, és a nyugati országokba történő szállítás jóval jövedelmezőbb, mint a haazi piacra termelni, a cég irányítói nem kívánjják növelni a jelenlegi 30 százalékos exportarányukat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.