Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kézzel készült táblás magyar csokoládéival beírta magát a nemzetközi gasztronómia történetébe az egykori marketinges, aki az után kezdett el vállalkozni, hogy kirúgták egy sörgyártótól.
Mint azt megírtuk, a magyar chokoMe csokoládé manufaktúra az egyik legrangosabb nemzetközi mezőnyben, az International Chocolate Awards-on ezüstérmet nyert, és ezzel bekerült a világ csokijainak élvonalába.
De talán azt kevesen tudják, hogy Mészáros Gábor, a cég tulajdonosa az után kezdett saját vállalkozásba, hogy kirúgták a Heineken sörgyártótól, ahol menő marketingesként dolgozott jó fizetésért. „A Heineken trade marketingeseként mindenem megvolt, mígnem 2009 januárjában egyik napról a másikra az utcára kerültem” – mondta a cég vezetője a Player.hu-nak.
Vállalkozását alapos üzleti tervezés és piackutatás előzte meg. Kezdetben még autómosón is gondolkodott, de a végén arra jutott, hogy a csokoládékészítés volt az, amihez a legkisebb tőkére volt szükség. A kommersz csokikkal szemben tudatosan a luxus kategóriát célozta, mivel utóbbiból nagyon kevés volt a választék. Webshopján 1500-2000 forintért lehet rendelni egy tábla csokit tetszőleges feltéttel.
A termékfejlesztésnél azt az elvet követte, hogy a "luxuscsoki" csomagolása, marketingje, minősége szoros egységben legyen. Mivel nem tudott semmit a csoki készítésről, beiratkozott a világhírű belga Callebaut csokoládégyártó cég akadémiájára. A csomagolást, a doboz és a csokik megjelenését profival tervezték hat hónapig. Termékei különlegessége, hogy variálható feltétekkel kínálja a csokoládékat. Végül ez hozta el számára az áttörést a hazai piacon is.
A cégnek ma már igen jelentős bevételét az export teszi ki, több mint egy tucat országban kaphatók a csokijai, a helyi terjesztőkön keresztül. Ausztráliában franchise rendszerben fogják készíteni és forgalmazni a termékeiket.
Mészáros Gábor szülei szintén kisvállalkozók, így nem volt ismeretlen számára, hogy mit jelent vállalkozónak lenni. „Vállalkozó családból jöttem, a szüleimnek ital-nagykereskedésük van Balassagyarmaton, így volt elképzelésem, hogy ez milyen előnyökkel és persze kockázatokkal jár” – mondta Mészáros a lapnak. Eleinte mindent maga csinált, és fél év elteltével vette fel az első alkalmazottat.
Mészáros Gábor számos hazai vállalkozói díj és szakmai elismerés birtokosa. Többek között Magyar Termék Nagydíjas, és Év Üzletembere díjazott. 2013-ban két csillagot kapott egy étcsokija egy rangos nemzetközi csokiversenyen, és 2014-ben második lett a fenti International Chocolate Awards-on.
Ha szeretne más érdekes hírről is olvasni, hírlevelünkre feliratkozva megteheti!
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.