Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Sarkára állt a teniszcentrumot működtető cég, elvitette azokat a betontömböket, amelyeket a BKK a X. kerületi önkormányzat megbízásából helyezett el nem messze tőlük, és amelyeknek köze lehet ahhoz, hogy meghalt nemrég egy férfi a teniszversenyen. A hatóságok - egyelőre - nem merték visszatetetni az akadályokat.
Halálos áldozatot követelt a népligeti Ábris Teniszakadémia és a szomszédos lakópark évek óta tartó viszálya, miután a sportpályán másfél hete rendezett teniszbajnokság egyik versenyzője játszma közben összeesett és - ahogy arról korábban beszámoltunk – a lezárt útszakasz miatt a mentők csak gyalog tudták megközelíteni a helyszínt, ráadásul a teniszpályáknál ott levők segítségét kérve hordták be az újraélesztéshez szükséges orvosi eszközöket. A mentők mire odaértek, már nem tudtak segíteni a 61 éves férfin.
Az útlezárást egyébként a X. kerületi önkormányzat rendelte el, aminek polgármestere, Kovács Róbert történetesen a Taraliget lakója. Korábbi cikkünk kapcsán megkerestük a polgármestert, de akkor nem kaptunk választ kérdéseinkre, most a jegyző, Szabó Krisztián úgy nyilatkozott, hogy az úttorlaszokat X. kerületi önkormányzat megbízásából a BKK helyzete el, mert a Népliget közpark művelési ágú ingatlan, területére gépjárművel – a közszolgáltatók gépjárműveit kivéve – behajtani nem lehet, ezért az utóbbi években folyamatosan felszámolták a behajtási lehetőségeket.
A teniszpályát üzemeltetők régóta kérték, hogy a betontömböket onnan vigyék el. Eddig azonban nem hallgatták meg kérésüket.
Most, a haláleset után elfogyott a türelem. A teniszpálya tulajdonosát képviselő ügyvéd, Simon Tibor a hvg.hu-nak megerősítette, hogy mivel a tragédiát követően sem intézkedett senki az útlezárás ügyében, ezért ügyfele elvitette a Kismartoni utat záró betonakadályokat, amiről hivatalos tájékoztatást küldött a rendőrségnek és a katasztrófavédelmi hivatalnak is, és abban bíznak, hogy a közfelháborodás miatt – a korábbiakkal ellentétben – ezúttal nem merik majd visszahelyezni azokat.
A betontömbök most tehát nincsenek ott, ez látszik is fotónkon. Helyettük egy ember áll, a teniszklub megbízásából, aki a behajtani igyekvő autósokat visszafordítja, de így baj esetén mégis a mentők, tűzoltók, rendőrök gyorsan a teniszpályához tudnak sietni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.