Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Sajtóinformációk szerint január végén bezárhat Gattyán György magyar milliárdos luxusáruháza, az Il Bacio di Stile. A cég kommunikációs igazgatója annyit mondott, hogy a Docler csoportban átalakítások zajlanak, amelyeknek kimenetele képlékeny.
Bár az utóbbi napokban több egymásnak részben ellentmondó információ jelent meg az Il Bacio di Stile luxusáruház bezárásával kapcsolatban, úgy néz ki, hogy a Gattyán György magyar milliárdos érdekeltségébe tartozó áruház akár már két héten belül bezárhat – értesült a Napi.hu. Lapinformációk szerint az alkalmazottak egy jelentős részét már el is küldték.
A Napi.hu úgy értesült, hogy a luxusáruház helyén egy gigantikus H&M nyílhat. A svéd divatcég ugyanis itt nyitja majd meg budapesti zászlóshajó üzletét (flagship store). Az információt – ami a svéd vállalati központ és a budapesti illetékes sem cáfolt, illetve erősített meg – hihetővé teszi az, hogy a fejlődő levő ruházati cég már évek óta tervezi megjelenését a pesti belvárosban.
Nemes Tamás, a Gattyán-birodalmat összefogó Docler Holding kommunikációs vezetője a hvg.hu-nak nem tudta megerősíteni a bezárás tényét. Mint mondta, "eltelt 16 hónap az áruház életében, átnézzük ezt az elmúlt időszakot, közben pedig a jövőről egyeztet a menedzsment. A Docler csoportban, így az Il Bacio di Stile-ben is átalakítások zajlanak, ezeknek a kimenetele képlékeny. Azt azonban nyilvánvalóvá tette, hogy a hírekkel ellentétben nem történt csoportos létszámleépítés a luxusüzletben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.