Már nem Simicska a Hír Tv elnöke

A Magyar Nemzetben, a Hír Tv-ben és a Lánchíd Rádióban is megváltoztak a tulajdonviszonyok – derül ki az mno.hu-n kedden megjelent közleményből. Simicska Lajos kicsit hátrébb lépett, megvan a Hír Tv új vezérigazgatója és vezérigazgató-helyettese. A Közgép elnökének tulajdonrészei két részvénytársasághoz, a Megapolis Mediához és a PRO-RÁTA HOLDING-hoz kerültek.

  • hvg.hu hvg.hu
Már nem Simicska a Hír Tv elnöke

Simicska Lajos a Hír TV Zrt.-ben betöltött igazgatósági tagságáról 2015. február 16-án, vagyis hétfőn lemondott, részvényeit a Megapolis Media Zrt. vásárolta meg. A társaság részvényesei ugyancsak hétfői nappal a Hír TV Zrt. új igazgatósági tagjának és elnökének Fonyó Károlyt nevezték ki. A Hír TV műsorokért felelős vezérigazgató-helyettesi posztját Tarr Péter korábbi vezető szerkesztő tölti be, szintén február 16-ától – olvasható a közleményben.

Simicska Lajos a Lánchíd Rádió Kft.-ben fennálló 75 százalékos üzletrészéből 25 százalékos mértékű üzletrészt a Megapolis Media Zrt. részére, míg további 25 százalékos üzletrészt a PRO-RÁTA HOLDING Zrt. részére értékesített február 16-án. Simicska Lajos ezzel a Lánchíd Rádió Kft. 25 százalékos résztulajdonosa maradt.

A Magyar Nemzetet kiadó NEMZET Lap- és Könyvkiadó Kft. egyedüli tagja február 16-án a társaságban fennálló üzletrészének döntő hányadát a Megapolis Media Zrt., valamint a PRO-RÁTA HOLDING Zrt. részére értékesítette – közölték a napilapot érintő döntéssel kapcsolatban.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Megapolis Media Vagyonkezelő Zrt-t 2011. június 2-án jegyezték be, 81 millió forintos tőkével, vezérigazgatója valamint egyedüli részvényese pedig Fonyó Károly, az Hír TV újdonsült elnöke.

Február 6-án lelkiismereti okora hivatkozva mondott le Simicska Lajos médiabirodalmának több vezetője, így Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír TV elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az mno.hu főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. Szerető Szabolcs később visszavonta felmondását.

Még aznap bejelentették, hogy Simicska Lajos lett a Hír Tv-t működtető társaság elnöke, Tóth Marianna a Magyar Nemzet kiadójának ügyvezetője, D. Horváth Gábor a napilap új főszerkesztője, míg a Lánchíd Rádió ügyvezetője és főszerkesztője Schlecht Csaba lett.

Simicska Lajos a Magyar Narancsnak azt mondta korábban, hogy Liszkay Gábor eladta minden tulajdonrészét a médiumokban a Pro-Aurum Zrt.-nek, amely az ő tulajdonában van. A vételárról a Népszabadságnak csak annyit árult el, hogy 100 millió forint körüli pénzről van szó.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.