Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A vendéglátás már stabilan átvette az építőipar helyét a legkockázatosabb iparágak hazai listáján a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzése szerint.
A legkockázatosabb iparágnak évek óta az építőipar számított Magyarországon. Tavaly az első negyedévben előzte meg a vendéglátás, ami azóta is tartja vezető helyét a legnagyobb bedőlési arányú szektorok listáján - közölte a Bisnode.
A Bisnode Bedőlési Index mértéke - a felszámolások és csődeljárások cégszámhoz viszonyított, 12 hónapra vonatkozó aránya - a cégek fizetésképtelenségének megállapítására, illetve az egyes szektorok teljesítményének összehasonlítására, mivel ez tisztán a hitelezőknek való tartozások miatti fizetésképtelenség jelzésére szolgál - írta összefoglalójában a cégminősítő.
A Bisnode csoport negyedévente közzéteszi a szektorok bedőlési arányait tartalmazó listáját.
A közlemény szerint a gépjármű-kereskedelem és a kiskereskedelem pozíciója sokat romlott az elmúlt időszakban, míg a nagykereskedelem és az élelmiszergyártás javított az előző évhez képest. A legkisebb bedőlési aránnyal rendelkező iparágak listáján az egészségügy és az oktatás régóta az élén áll.
Megyei szinten Szabolcs-Szatmár-Beregben dől be a legtöbb vállalkozás, Heves megye a második, a harmadik pedig a főváros, ahol szintén magas a cégek fizetésképtelenné válásának valószínűsége. Az adatok szerint Komárom-Esztergom és Pest megyében a legjobb a helyzet, ezeken a területen a legkisebb a felszámolás vagy csődeljárás alá kerülő cégek aránya.
A Bisnode szerint biztató, hogy a felszámolások, a kényszertörlések és a végelszámolások száma is csökkent az idei első három hónapban az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor azonban a Bisnode Bedőlési Index értéke az elmúlt 12 hónapot vizsgálva nőtt. A vállalkozásoknál hosszabb távon is csökkenő cégszámmal kell számolni - közölte cégminősítő.
Azok a hazai cégek, amelyek nem tudják számláikat határidőben kifizetni, több időt késnek, mint korábban. A hitelezőket is megterheli ez, mivel tovább kell pénzükre várniuk - hívta fel a figyelmet a Bisnode.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Andrij Szibiha reagált a magyar külügyminiszter orosz értesülésére, miszerint ukrán támadás miatt állt le a kőolajszállítás.
Szerinte Moszkva sem tudja megmondani, mikor indul újra a szállítás.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”