szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Garancsi István a közbeszerzések új sztárja: tavaly a Videoton FC-tulajdonos Orbán-haver cégei szakították a legtöbbet a közbeszerzési pályázatokon. Összesen több mint 45 milliárd forint értékű megbízást szereztek a múlt évben, míg utánuk valamivel 25 milliárd forint alatti nyeréssel következnek Szíjj László érdekeltségei. Simicska Lajos cégei még mindig beférnek az első tízbe. Az Átlátszó közbeszerzési toplistája.

A Videoton focicsapat tulajdonosához köthető cégek szinte mindent vittek a múlt évben, a szóban forgó vállalkozások összesen 46,5 milliárd forint értékű közbeszerzési pályázatot nyertek meg – írja az Átlátszó.hu. A társaságok csak önállóan nyertek közbeszerzéseket, és összesen 46,5 milliárd forint értékű közpénzes megbízást kaptak. A zászlóshajó Market Zrt. összesen nettó 40,776 milliárdot vitt el, ami gyakorlatilag a Dagály-uszoda építése (ez a tétel több mint 38 milliárdos falat).

A Duna Aszfalt Kft.-t, Szíjj László cégét sorolta a második helyre az Átlátszó, az “új Közgép”-ként önállóan csaknem 24, konzorciumban pedig 61,7 milliárd forint értékű megbízást szakított. A felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc érdekeltségei következnek, a fő vállalkozás, a Mészáros és Mészáros Kft. egymaga ugyan “csak” 350 millió forintnyi közbeszerzést nyert el, konzorciumi tagként azonban még 36,65 milliárd értékű megbízáshoz jutott.

A West Bau Kft. összesen 14,9 milliárd forinttal az ötödik, a legnagyobb megbízás az MTK-stadion kivitelezése. Ezután már "kisebb halak" jönnek, a Békés Drén 11,7 milliárd, az Elios Zrt. 7,8, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századvég Politikai Iskola Alapítvány 7,6, Csetényi Csaba érdekeltségei 3,1 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek.

A Simicska Lajoshoz köthető cégcsoport még mindig be tudott kerülni a legjobb tíz közé, igaz, "csak" a lista utolsó helyére, partnerekkel közösen 2,7 milliárd forint értékű megbízáshoz jutottak.

További részleteket itt lehet olvasni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!