Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Idén sem fizet osztalékot olasz tulajdonosának a Tigáz, pedig idén már nyereséges lett a csoport a tavalyi óriási veszteség után.
A Tigáz csoport tavaly 5,43 milliárd forint működési eredményt ért el az előző évi 7,3 milliárd forintos veszteség után, a nettó eredménye 153 millió forint lett, míg 2014-ben 13,1 milliárd forintos veszteségről számoltak be - derült ki a kedden megtartott éves rendes közgyűlésen, ahol elfogadták a Tigáz Zrt. és a Tigáz csoport éves beszámolóját.
A vállalat 1092 településen látott el földgázelosztói tevékenységet 2015-ben, a fogyasztók létszáma mintegy ötezerrel 1 millió 196 ezerre nőtt. A Tigáz összesen 1,58 milliárd köbméter földgázt értékesített tavaly. A cég 2014 és 2013 után most sem fizet osztalékot tulajdonosának az olasz Eninek.
A Tigáz tavaly jelentette be, hogy átadja lakossági ügyfeleit az állami Főgáznak. Az energiahivatal a múlt héten azt közölte, hogy az előre fizető mérővel rendelkező Tigáz-ügyfelek hamarabb átkerülhetnek a Főgázhoz, már áprilisban elkezdődik az előre fizető mérők átállítása és a feltöltőkártyák cseréje. A hagyományos mérővel rendelkező felhasználók átadása október elsejével történik meg.
A Tigáz márciusban a szabadpiaci, azaz nagyrészt céges ügyfeleit is átadta, a Magyar Áramszolgáltató (MÁSZ) Kft.-nek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.