Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Fizetésemelés kell és csökkenteni kell a túlterhelést - ez tűnik az egyetlen megoldásnak az ellen, hogy több gyárban is munkabeszüntetést hirdessenek a szakszervezetek. Még csak a sztrájkbizottságok szervezése zajlik, de a helyzet egyre aggasztóbb.
Érik a sztrájk az autóipari gyártóknál, mert hiába, hogy az Audinál látszólag kezelétk a bajokat, a szektor több vállalatnál is éleződött a munkáltatók és a dolgozók közötti érdekellent. Sőt, a feszültség nem csak az autóiparban, hanem például az elektronikai bérgyártók körében is érezhető - írta meg a Népszabadság.
Nemcsak dunántúli társaságokról van szó, az egész országot érinti a probléma – hívta fel a figyelmet László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség (VSzSz)alelnöke. Akad olyan cég köztük, amelynél több mint 6000 embert foglalkoztatnak. László Zoltán szerint jellemzően a béremelés körüli vitáról szólnak a tárgyalások, mivel a munkavállalók 7–12 százalék közötti fizetésemelést akarnak, a munkáltatók viszont ennek csak a töredékét.
A helyi érdekvédelmi csoportok jelzései alapján van olyna cég ahol május végére kimerítették az éves túlóramennyiség keretet, úgy túlterhelik az embereket. Bár a legtöbb helyen még csak a sztrájkbizottságok szervezése zajlik, a dolgozók frusztráltak és már nem csak a nagy-, hanem a közepes vállalatoknál is egyre komolyabb a probléma.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
A kirúgás miatt beküldött cégbírósági papírokból kiderült, hogy 2024 januárja óta egy háromtagú igazgatóság látja el a vállalat vezetését.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.