Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Toyota és a Suzuki együtt akar dolgozni a kutatás-fejlesztésen.
A Suzuki Motor Corporation (Suzuki) és a Toyota Motor Corporation (Toyota) bejelentette, hogy a két cég az üzleti partnerség lehetőségét vizsgálja.
A közlemény alapján főleg a kutatás-fejlesztésen akarnak együtt dolgozni, mert az iparágnak nemcsak a hagyományos személygépkocsikkal kapcsolatos kutatás-fejlesztés területén kell folyamatosan aktívnak lennie, hanem a fejlett és a jövőbeni technológiákkal kapcsolatos K+F-ben is, olyan területeken, mint a környezetvédelem, a biztonságtechnika és az IT. Az egyes cégek által önállóan végzett K+F-en kívül egyre fontosabb a vállalatok közötti együttműködés olyan területeken, mint az infrastruktúra-fejlesztés vagy az új iparági normák bevezetése.
Az elsősorban minigépjárműveket gyártó Suzuki következetesen fejleszti technológiáit, hogy árban rendkívül versenyképes járműveket alkothasson, ugyanakkor a fejlett és jövőbeni K+F területén növekvő kiszámíthatatlanságot tapasztal. Másrészt, bár a Toyota is végez K+F tevékenységet a környezetvédelem, biztonság és informatika területén, tudatában van annak, hogy ezeken a területeken észak-amerikai és európai versenytársai mögött járhat a normák bevezetése és a más vállalatokkal való együttműködés terén.
A Toyota és a Suzuki ezért most elkezdte az együttműködés lehetőségeit vizsgálni, hogy jobban megfeleljenek az előttük álló kihívásoknak. A tárgyalások annak tudatában folynak, hogy a két vállalat továbbra is tisztességes és független versenytársa egymásnak. Az iparági normák minél szélesebb körű elterjesztése érdekében a Toyota és a Suzuki más vállalatok felé is nyitott lesz az együttműködésre.
A Suzuki elnöke, Osamu Suzuki elmondta: „A Toyota, amellett hogy piacvezető, egyben a legmegbízhatóbb vállalat is; aktívan jelen van a különböző fejlett és jövőbeni technológiák fejlesztése területén. Nagyra értékelem a lehetőséget, hogy a Suzuki tárgyalásokat kezdhet a Toyotával a partneri viszony kialakításáról. Először a Toyota tiszteletbeli elnökével, Shoichiro Toyodával beszéltem erről, és rendkívül hálás vagyok, hogy Akio Toyoda elnök úr is érdeklődést mutatott a lehetőség iránt. Ennek jegyében tovább folytatjuk a Suzuki jövője szempontjából nagy jelentőségű megbeszéléseket.”
A Toyota elnöke, Akio Toyoda kifejtette: „A gépjárműipar környezete drámai változáson ment keresztül. A túlélés feltétele, hogy képesekké legyünk megfelelni a kihívásoknak. Az egyes vállalatok számára a saját K+F mellett rendkívül fontos lett, hogy olyan partnerekkel dolgozzanak, amelyekkel közösek a céljaik és vágyaik. Szeretnénk az ajtót mindig nyitva tartani minden olyan partneri együttműködés előtt, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy még jobb autókat készíthessünk, és a gépjárműipar továbbfejlődhessen.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.