Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Új gyártósort kapott a puffasztott gabonaszelet is.
A Cerbona-termékeket gyártó Naponta Kft. 250 millió forintos beruházással bővítette termelését Székesfehérváron – közölte a cég az MTI-vel. Az összeg feléből új gyártósort állítottak üzembe, amelyen a Cerbona puffasztott gabonaszeletei készülnek. A fejlesztés részeként a társaság eddig két helyen zajló gyártását egy helyre összpontosították, átalakították és modernizálták a megmaradó csarnokot.
Mészáros Tamás ügyvezető igazgató elmondta, hogy a Naponta Kft. 2014-ben lépett be a puffasztott gabonaszeletek piacára, ahol mostanra már a második legnagyobb márkának számít a Cerbona. Kezdetben bérgyártásban készültek a gabonaszeletei, de a termék népszerűsége láttán az önálló előállításhoz szükséges beruházásról döntöttek.
A társaság 10 százalékos növekedéssel már hárommilliárd forintot meghaladó forgalmat ért el 2015-ben, amelyből az export közel 20 százalékot tett ki. Termékeit szállítja Romániába, Görögországba, Bulgáriába, Szerbiába, Lengyelországba, sőt még Svédországba és az ázsiai térségbe is.
2016-ban további nyolcszázalékos árbevétel-növekedést vár a 130 munkavállalót foglalkoztató Naponta Kft. A Cerbona piacvezető a márkás müzli szeletek és müzlik között Magyarországon. A cég az év első kilenc hónapjában 21 százalékkal tudta növelni a müzliszeleteinek forgalmát, míg a müzlik értékesítése csaknem tíz százalékkal emelkedett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.