Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Már csak néhány hét van hátra a kft.-knek a tőke emelésére kapott haladékából, a jelenlegi állapot szerint még 63 ezer cégnek kell sürgősen intézkednie.
Március 15-én lejár a határidő is, amely szerint a kft-knek a jegyzett tőkéjükkel meg kell felelni a 2014-ben hatályba lépett új magyar Polgári törvénykönyv előírásainak, azaz minimum 3 millió forint jegyzett tőkével kell rendelkezniük a korábbi 500 ezer forint helyett – emlékeztet az Opten közleménye.
A vállalkozásoknak több választási lehetőségük van a törvényi kötelezettségek teljesítésére, többek között dönthetnek tagi befizetés vagy apport mellett, de törzstőkén felüli vagyonból is megoldható az emelés, ha a társaság rendelkezik ilyen vagyonnal, amely e célra fordítható.
A társaságok határozhatnak úgy is, hogy nem a tőke emelésével, hanem a társasági forma megváltoztatásával tesznek eleget a kötelezettségeiknek, de dönthetnek egyesülés vagy megszüntetés mellett is.
A 63 ezer cég több mint a teljes hazai cégbázis 10 százaléka, tehát a tét nem kicsi. Vélhetően több tízezer cég csak az utolsó pillanatban fogja az emelést megtenni, de a kisebb vagy passzívabb cégek közül valószínűleg sokan fognak a megszüntetés mellett dönteni.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.