Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Februárban elindul az online értékesítés a magyar IKEA-nál is, egyelőre úgy, hogy a megrendelt árut a budaörsi áruházban lehet átvenni. A tervek szerint nyártól elkezdődik a házhozszállítás is. Közben a hazai IKEA akkora árbevétel-növekedést ért el a tavaly zárult üzleti évben, hogy a csoport harmadik legnagyobb ugrását produkálta.
Az IKEA Magyarországon lévő két áruháza 14,5 százalékos növekedéssel, 53,8 milliárd forint árbevételt ért el a tavaly augusztusban zárult üzleti évben, ami a csoporton belül kiemelkedő, a harmadik legnagyobb növekedés – tudatta az áruház szerdai közleményében.
A bútorgyártó vállalatcsoport globálisan is sikeres évet zárt tavaly, 34,2 milliárd euró árbevételt ért el, ami 7,1 százalékos növekedés az előző évhez képest.
A budapesti és a budaörsi IKEA áruházakban több mint 5 millió látogató fordult meg, közülük csaknem 3 millióan vásároltak is.
A csoport a lezárt pénzügyi évben tizenkét áruházat és tizenkilenc kisebb értékesítési pontot nyitott, és májusban megnyílik a 3. magyarországi IKEA áruház Soroksáron.
Nagy változás jön
A 2017-es pénzügyi évben az IKEA a többcsatornás értékesítés fejlesztésén dolgozik, így a budaörsi áruházban februártól – tesztüzemben – bevezetik az online rendelést áruházi átvétellel. Ha a rendelés délután 5 óráig beérkezik, az áru már másnap átvehető Budaörsön. A szolgáltatás 3000 forintba kerül majd.
A tesztidőszak után, várhatóan a nyár végén indul a Click and Deliver szolgáltatás, azaz a kiválasztott árukat az egész ország területén házhoz szállítják. Az IKEA tervei szerint az első időszakban az online értékesítés részesedése öt százalék körül alakul majd, ám a későbbiekben minden bizonnyal növekedni fog.
A soroksári áruház megnyitásával csökken a másik két áruház túlterheltsége, 34 ezer négyzetméteren 280 IKEA-dolgozó várja majd a vásárlókat. Eddig 214 állást töltöttek be,
a logisztikai és konyhai állásokba várnak még jelentkezőket, s vannak még betöltetlen eladói helyek is.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.