Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Huainan városában, a kínai Anhui tartományban bekapcsolták a világ legnagyobb, hivatalos úszó naperőművét. 40 megawattos.
Nem is gondolnánk, hogy egy akkora országban, mint Kína, az innovációnak ilyen irányban is hitech csápjai nőnek. De ha a kérdést onnan közelítjük meg, hogy a föld, pláne, ha jó adottságú, mégiscsak inkább termelésre való, érthetővé válik, hogy egy sűrűn lakott térségben miért inkább a vízfelületet választják. Pláne, hogy a lebegő naperőmű panelek segíthetnek csökkenteni az értékes édesvízkészletek párolgását
A Huainani erőmű igazi kuriózuma azonban nem az - írja a Cleantechnica, hogy egy tóra települt konstrukcióról van szó, hanem az, hogy ez a tó úgy alakult ki, hogy az intenzív szénbányászat miatt megváltozott talajszerkezet összeomlott az esőzések következtében.
Tavaly installálták az első, 20 megawattos úszó naperőművel, majd ezt most megduplázták. Megállás nincs, a Longyangxia Dam Solar Parkban, mely a hírek szerint 10 négyzetmérföldes terület napelemes meghódításán gondolkodik, 200 ezer háztartás ellátását tűzte ki célul. Ehhez úgy 850 megawatt névleges kapacitásig kellene eljutniuk.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.