Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Forbes harmadszorra állította össze a legnagyobb magyar családi vállalkozások listáját.
Az OTP vezér Csányi Sándor családja lett az első a Forbes magazin most megjelenő listáján, a többek között a Bonafarm csoportot, a KITE Zrt.-t és az MCS Vágóhíd Zrt.-t magába foglaló céges birodalmat 113,4 milliárd forintra értékelte a lap.
Kiemelik, hogy az agrárbirodalom rendületlenül terjeszkedik, a következő évtizedben mintegy százmilliárd forintot fektetnének be. A magyar gazdák jelentős részét elérő agrárintegrátor, a KITE Zrt. korábbi megszerzésével a csoport még jobban megerősítette szerepét az agráriumban, a mohácsi vágóhíd már 75 százalékos kapacitással üzemel.
A második helyre Felcsuti Zsolt futott be, a hozzá köthető MPF Holding jelenleg 112,4 milliárd forintot érhet. A csoport magyar és kínai gyárai ontják a csiszolószerszámokat, a portfóliót Felcsuti bővítette is, felvásárolta például a patinás FÉG-et is, de vegyipari érdekeltsége is van.
A dobogó harmadik fokán Bige László és családja áll, a Nitrogénművek nevével fémjelzett vállalatbirodalom 73,4 milliárd forintot érhet jelenleg. A műtrágyában utazó Bige tavaly még első volt, de egyre keményebb piaci versenyben működik, és nagy kérdés, hogy a fejlesztései után mekkora dobásra lesz képes a vállalatcsoport külföldön.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”