Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az általános infláció ugyan 2017 utolsó hónapjában sem ugrott meg, mégis jelentősen nőttek a kiadásaik azoknak, akik tűzifával vagy palackos gázzal kénytelenek megoldani otthonuk fűtését.
A Magyar Nemzet idézi a Központi Statisztikai Hivatal jelentését, amely szerint a fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A háztartási energia ára átlagosan 1,6 százalékkal emelkedett a 2016. decemberihez képest.
Ebben a tűzifa 13,3 százalékos, valamint a palackos gáz 11,3 százalékos drágulása játszotta a főszerepet.
A vezetékes gáz, a víz, illetve a villany ára nem változott. A vegyes tüzeléssel fűtött háztartások száma 600 ezerre tehető – ez a szám vetekszik a távfűtéses lakások számával –,vagyis a tűzifa és a palackos gáz drágulása legalább 1,5 millió embert érint hátrányosan.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?