Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az Egyesült Államokban koncentrálódik a vagyon.
Nincs a világ öt leggazdagabb embere között egyetlen európai sem, és az első tízbe is csak két üzletember fért be az EU-ból – legalábbis a Bloomberg legfrissebb összesítése szerint.
A portál az aktuális részvényárfolyamok alapján frissíti adatait, ezek pedig azt mutatják, hogy a leggazdagabb európai már nem a 2016 őszén még a legvagyonosabbnak számító, a Zarát is tulajdonló Inditex spanyol alapítója, Amancio Ortega, hanem a LVMH luxuscégcsoport első embere, a francia Bernard Arnault.
Arnault, aki a Forbes múlt héten kiadott, a világ dollármilliárdosait felsoroló éves listájának a negyedik helyét foglalta el, a Bloomberg friss adatai szerint csupán a hetedik, őt egy hellyel követi Ortega. Az első 25-ben rajtuk kívül csak a szintén francia Françoise Bettencourt Meyers, a L’Oréal birodalom örököse található.
Az amerikai hegemónia egyre jobban érezhető a Bloomberg szerint: a leggazdagabbak vagyonának 40 százaléka koncentrálódik az Egyesült Államokban, míg Ázsiában a negyede, Európában pedig a 21 százaléka.
A listát egyébként – a Forbeséhoz hasonlóan – Jeff Bezos, az Amazon alapítója vezeti, őt Bill Gates és Warren Buffett követik.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.