Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Azután, hogy a Puskás Akadémia mezbemutatóját élőben közvetítette a Facebook-oldalán, majd a Góóól!2 című műsorának műsorvezetőjét 2rule-logós kitűzővel díszített zakóba öltöztette, a közmédia sportcsatornája tett arról, hogy a gyerekek is megismerjék Mészáros Lőrincék sportmárkáját.
Az M4 Sport gyerekekről és gyerekeknek szóló, Kisbajnok című műsorának minden riportjába sikerült belecsempészni valamit a 2rule-ról. Először a felcsúti fociakadémia keretein belül működő RealTanoda növendékei kaptak 2rule-mezt, aztán a Vasas paraúszó-szakosztályának sportolóit látták el ilyen márkájú fürdőköpenyekkel. Majd következett egy kérdezz-felelek a kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Szilágyi Áronnal – ő és az őt faggató gyerekek is Mészárosék melegítőfelsőit viselték. Végül az ugyancsak kétszeres olimpiai aranyérmes Vári Attila volt vízilabdázó pécsi pólóklubjához látogatott el a stáb, az ott készülő fiúknak pedig 2rule-pólót ajándékozott.
Műsorvezető zakóján bukkant fel a 2Rule-logó
Sasszemű néző szúrta ki.
Aztán az is kiderült a műsorból, hogyan és hol készülnek a felcsúti NB I.-es focicsapat "hazai tervezésű és egészen egyedi kivitelezésű" mezei és melegítői. A 2rule kecskeméti varrodájának vezetője megmutatta: szó sincs itt tömeggyártásról: a bevallottan török és kínai import anyagokból készülő szereléseket néhány varrónő szabja, varrja és logózza fel.
Az ilyen körülmények között gyártató 2rule-lal – aminek arca a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC vezetőedzője, Dárdai Pál – három NB I.-es futballcsapat és a Magyar Vívószövetség szerződést kötött. A márka megjelenését beharangozó sajtótájékoztatón a 2rule-t piacra dobó Magyar Sportmárka Zrt.-nek a vezetője és 30 százalékos tulajdonos, Kővári Ágnes azt mondta: az a céljuk, hogy rövidesen már a magyar olimpikonokat is ők öltöztessék.
A sportcsatorna műsorát itt lehet végignézni.
Update: Cikkünk korábbi változatában az szerepelt, hogy a Magyar Sportmárka Zrt. a Magyar Paralimpiai Bizottsággal is szerződést kötött, ez azonban nem történt meg.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.