Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Magyar szemmel kirívóan magas, Dubajban viszont csak szerény megélhetést tesz lehetővé a Pécsett és Budapesten is toborzást hirdető Emirates légitársaság által felajánlott fizetés. Erre a hvg.hu egyik olvasója hívta fel figyelmünket.
Korábbi cikkünkben arról írtunk, hogy a vállalat sokszínű juttatási csomagért cserébe keres légiutas-kísérőket, a csomag egyik kirívó pontja az akár 700 ezer forintos havi adómentes fizetés.
Olvasónk azt írja, hogy épp azért, mert az Emirátusokban, konkrétan pedig Dubajban kell élni, ez ott nagyon is szerény bér, amiből (ha a szállást nem biztosítanák) a légiutas-kísérők meg sem tudnának élni. A magyar fizetésekhez viszonyítva csábítónak tűnik ez az összeg, viszont a dubaji körülményekhez képest ez egy igencsak szerény bérszínvonal, amit nagyon kemény munkával lehet megkeresni az Emirates-nél. Egy tanár pl. minimum kétszer ennyit keres.
Olvasónk leírja, hogy két évig kint élt és több magyar légiutas-kísérővel is beszélt, ez alapján állíthatja, hogy egyáltalán nem csábító ez az ajánlat. Ez egyébként véleménye szerint általános tapasztalat az UAE-ben élőknél. Az itthoni viszonyokhoz képest csillagászati összegeknek tűnnek a kinti bérek, de a kinti árakról és szolgáltatásokról alig esik szó. Csak a példa kedvéért: egy nappali + 1 szobás lakás kibérlése kerül 600.000 forintba jó esetben, nem túl jó helyen. Magánóvoda, iskola, szintén ilyen összegeknél kezdődik/gyerek. Elképesztően magasak a szolgáltatási árak, egy kozmetikai kezelés 40.000 forintnál kezdődik, egy egyszerű orvosi vizsgálat 70.000 forint. Minimum
Olvasónk szerint ebből a pénzből félretenni egy forintot/dirhemet sem fog senki, mert ez az említett fizetés szűkös megélhetésre elégséges kint, a cég által biztosított szállás mellett is.
Olvasónk azt tanácsolja, mielőtt elgondolkodik a kinti életben, előtte nagyon alaposan tájékozódjon az adminisztratív és leginkább az ár/bér arányokról és költségekről, ne ugorjon bele meggondolatlanul a kitelepülésbe.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Egyszerre többet is.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.