Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az NBIII-as csapatnál már a fizetésekre sincs pénz.
Az mfor.hu szúrta ki a Vásárhely24 beszámolóját arról, hogy a mindennapi működés is veszélybe került a Hódmezővásárhelyi FC-nél. A csapatnak nincsenek támogatói és eddig egy forintnyi TAO-t sem tudtak még begyűjteni. Mindössze abból a pénzből gazdálkodhatnak, amelyet az MLSZ-től kap az NBIII-as klub.
A Magyar Labdarúgó Szövetség az idei szezonban 58,7 millió forintos utánpótlás-nevelésre fordítható TAO-támogatást hagyott jóvá az egyesület számára, azonban még egyetlen forintot sem sikerült a támogatóktól TAO formájában lehívni - idézi a lap Horváth Zoltán, elnököt, aki hangsúlyozta, az egyesület működése veszélyben van. A következő hónapban minden jel szerint nem tudnak fizetést adni az edzőknek, sőt az utaztatások költségeit sem tudják állni és a városnak a létesítményhasználati díjat sem tudják kifizetni.
Ezért arra kérik a cégeket, hogy
akik rendelkeznek társasági adó kerettel és lehetőségük van, nyújtsanak segítséget. Az egyesületnek 350-400 utánpótlás korú fiatalja van, az ő sportolási lehetőségük kerül így veszélybe.
Lázár János korábban azt ígérte, ő maga is aktívan részt vesz a tao-támogatások gyűjtésében.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?