Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tilos az olyan reklám, amely a gyermek- és fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja – a fogyasztóvédelem a reklámtörvény e pontjára hivatkozva bírságolta meg a Coca-Colát augusztusban indított plakátkampánya miatt.
A bírság mellett a hatóság arra is kötelezte a céget, hogy a továbbiakban ne használjon a gyerekek és fiatalkorúak fejlődését károsító reklámot – írja az Index.
A lap az információt az egyik olvasójától kapta, aki feljelentette a céget a reklám miatt. A Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala Közlekedési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Fogyasztóvédelmi Osztálya válaszolt neki, a levélben pedig egyértelműen közli, hogy eljárást indítottak „a Coca-Cola Magyarország Kft. >>#loveislove<< kampányának plakátjaival kapcsolatban”.
A cikk szerint a cég büntetéséről szóló határozat kiküldésének időpontjában még nem vált véglegessé.
Az állami szervezet – olvasható a lapban – megköszönte a lakossági bejelentést.
A Coca-Cola plakátkampányának meleg párja: Nem lehet elmenekülni
Itt kell változtatni - mondják. Egy interjúban az is kiderült, újra belevágnának.
A Coca-Cola augusztus elején, a Sziget Fesztivál felvezetéseként indította el a kampányát, amelynek keretében háromféle plakáton egy-egy kólát ivó pár szerepelt: egy hetero- és két homoszexuális. A hirdetések láttán a fideszes Boldog István bejelentette, hogy bojkottálni fogja a kólaivást, a kormányoldal médiája is elítélte a plakátokat, amelyek eltávolításáért online petíció is indult. Többen ugyanakkor – köztük például Alföldi Róbert – kiálltak mellette.
A Coca-Cola előbb közleményben magyarázta a kampány lényegét, majd néhány nappal később lecserélte a kifogásolt plakátokat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Egyre több sérült gyereket, kamaszt, felnőttet gondozó család küzd azzal, hogy nem, vagy nem mindig tudják kiváltani a közgyógyellátásban elérhető pelenkákat. A kínálat kiszámíthatatlan, a támogatott típusok gyorsan eltűnnek, az alternatívák pedig sokszor drágák vagy alkalmatlanok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.