Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A HVG kérdésére az olajipari vállalat nem zárta ki, hogy induljon a több százmilliárd forintot megmozgató koncessziós jogért a hulladékgazdálkodásban. Ezzel egy újabb ágazatban tudna meghatározó szerepet betölteni a Mol.
A kormány új törvényjavaslatot nyújtott be a hulladékgazdálkodás átalakítására, amelynek az egyik legfontosabb eleme, hogy koncessziót írnak ki a hulladékok begyűjtésére, előkezelésére és kereskedelmére. Így erre egyetlen szervezet lenne jogosult az egész országban, amelynek a szemétkezelésben eddig résztvevő cégek csak alvállalkozói lehetnének. Jóllehet a hulladékkezelés évek óta veszteséges vállalkozásnak tűnt, különösen azóta, hogy az állami kukaholding vette kézbe a szervezést, az új törvény elég sok forrást irányít át a majdani koncesszorhoz ahhoz, hogy ne legyen rossz üzlet a jog elnyerése.
A Mol elnöke, Hernádi Zsolt pedig éppen akkor nyilatkozott a vállalat új piackereséséről, amikor ez a törvénytervezet megjelent.
Ezért megkérdeztük a Mol-tól, hogy valóban indulna-e a koncesszióért, amely gyakorlatilag ugyanolyan konstrukció, mint a trafikok tulajdonviszonyait átrendező dohánykereskedelmi koncesszió vagy a kaszinók üzemeltetésére kiírt koncesszió, és amelyek mind milliárdos haszonnal járnak az új koncesszoroknak.
Az olajipari cég azt válaszolta, hogy vizsgálja a parlament elé benyújtott törvényjavaslatot. Hogy nincs ellenére a jogszabály, azt azzal fejezte ki, hogy támogatja az uniós törekvéseket az újrafeldolgozásából származó anyagok felhasználásának bővítésére, és a kormánnyal is egyetért, hogy hatékonyabbá kellene tenni a hulladékgazdálkodás rendszerét.
Ráadásul a Mol-nak megvan a tudása is ehhez, legalábbis a válasz következő mondatai ezt igyekeznek alátámasztani. Eszerint a Mol jelenleg 100–120 ezer tonna saját hulladék sorsáról gondoskodik, és emellett jelentős mennyiségű külső hulladék kezelésére is képes, illetve belépett a műanyag-újrahasznosítás területére is.
A szemetet is kicsavarná a kormány az önkormányzatok kezéből, Karácsony szerint a kormány a vereségtől tartva privatizál
A palackok újrahasznosítását nem írják elő a kedden benyújtott törvénymódosításban, de betétdíj helyett lesz visszaváltási díj, és aki vállalja a fém-, műanyag és üvegpalackok visszaváltását, az mentesülhet a környezetvédelmi termékdíj alól is. A kormány már hét éve halogatja a döntést a kérdésben, most sem kapkodja el, mert az új szabályok majd csak 2023 közepén lépnek életbe.
Ha még mindig kétséges lenne, hogy a Mol nem zárkózik el a nyereségesnek ígérkező hulladékos koncesszió megpályázásától, akkor a cég azt is jelezte a HVG érdeklődésére, hogy övé az egyik legnagyobb hulladékgazdálkodási rendszer Magyarországon, és folyamatosan keresi a bővítési lehetőségeket.
A tervezett új hulladékgazdálkodási rendszer 1990 óta az egyik legnagyobb ívű központosítás, és egyben az önkormányzati jogkörök és vagyonok elvételével is járhat.
Nem véletlen, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a törvényjavaslat nyilvánosságra kerülése után úgy fogalmazott: „bár az önkormányzatok meg tudnák csinálni jól és olcsón a közfeladatokat, nekik nem hagyják, mivel azonban a saját maguk által összetákolt állami cégek képtelennek bizonyultak erre, inkább eladják az egészet, mindennek az árát persze végül az emberek fizetik meg”.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.