Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több per is folyamatban van a Bp2017 Kft. ellen a tartozások miatt.
Négy per is folyamatban van, illetve várható a 2017-es budapesti vizes világbajnokságot szervező cég ellen különböző tartozások miatt – vette észre a G7 a Bp2017 Kft. 2020-ról szóló beszámolójában.
A folyamatban lévő vagy várható perek között (hogy melyik tart már most, és melyik csak várható, arra nem tértek ki) a legnagyobb tétel az a 2,4 milliárd forint vállalkozói díj, amelyet az Antenna Hungária követel a cégtől. Ebből 2,3 milliárd már az állami távközlési vállalat 2018-as beszámolójában is megjelent, akkor nem derült ki, hogy pontosan mit nem fizetett ki a Bp2017 Kft.
Ehhez képest mind a három másik tétel eltörpül:
Azért érdekesek mégis a kisebb tételek, mert a G7 szerint a GloboFood és a Miskolci Likőrgyár is a vizes vb egykori gazdasági igazgatója, a költségvetési csalás gyanúja miatt körözött – 2019-ben Dubajba szökött – Balogh Sándor üzleti köréhez tartozik.
Balogh egyikben sem volt tulajdonos. A GloboFood a vb ideje alatt az ő gyerekének tulajdonában volt. A Miskolci Likőrgyár esetében ennél sokkal távolabbi összefonódást talált a G7: amikor a cég idén tulajdonost váltott, az egyik olyan vállalat megvásárlásakor, amelyen át az új tulajdonosa megszerezte, egy adásvételi szerződést tanúként egy olyan nő írt alá, aki másfél évig kapott a Bp2017-től személyi asszisztensi feladatokra havi 500 ezer forintot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.