Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A cég korábban 2 százalékos emelést javasolt, de végül 4-ben állapodtak meg.
Megállapodás született a béremelésről és a kollektív szerződésről folytatandó tárgyalások megkezdéséről a GE Aviation veresegyházi gyárában, ahol a szakszervezetek korábban határozatlan idejű sztrájkot hirdettek szerdától – közölte a Magyar Vegyipari Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ).
A közlemény szerint július 1-jétől 4 százalékos béremelés jár a dolgozóknak, és a munkáltató december 31-ig garantálja azokat a munkavállalóknak járó juttatásokat, amelyek szeptember 22-én lejártak volna. Egyben június 30-án megkezdődnek a kollektív szerződésről szóló tárgyalások, amelyek azért is fontosak, mert ilyen megállapodás a szakszervezettel a GE Aviation-nél korábban nem létezett. Korábbi tájékoztatás szerint a cég 2 százalékos emelést javasolt, amit a dolgozók keveselltek a 300 főt foglalkoztató, repülőgép-alkatrészeket előállító és javító gyárban.
A nyilvános cégadatok szerint a GE Aviation Hungary Kft. árbevétele tavaly mintegy 69 milliárd forint volt a 2019. évi 86,5 milliárd forint után. A cég árbevétele teljes egészében exportból származott. A társaság adózott eredménye csaknem 35 milliárd forintot tett ki a 2019-es 47,6 milliárd forint után. Tavaly a kft. átlagos foglalkoztatotti létszáma 526 volt, míg 2019-ben 499.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.