Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az EcoPro BM létesít gyárat Debrecenben. Szijjártó Péter szerint a projekttel 631 új munkahely jön létre.
Magyarországon hozza létre első, Dél-Koreán kívüli gyárát a lítium akkumulátorokhoz szükséges katódok gyártásával foglalkozó EcoPro BM, a 264 milliárd forint értékű beruházással 631 új munkahely jön létre Debrecenben – írta az MTI Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai szöuli bejelentése alapján.
A gyárban évente 108 ezer tonna katódot fognak előállítani, ez 1,35 millió elektromos autó akkumulátorának legyártásához megfelelő mennyiség. Az építkezés első fázisa várhatóan 2024 második felében fog elkészülni, a második egy évvel később.
A tájékoztatás szerint az EcoPro BM volt az első vállalat a világon, amelyik 80 százalékos nikkeltartalmú katódokat tudott előállítani. Ráadásul a debreceni lesz az első ilyen üzem Európában.
Szijjártó Péter újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Szöulban tárgyalt három másik, Magyarországon már jelen lévő vállalat vezetőivel is, akik a küszöbén állnak az újabb beruházások bejelentésének.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.