Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A 444 áttekintette az MTVA korábbi szerződéseit. Itt találtak rá a Doktor24 Medicina Zrt. nevére is, amely a volt SZDSZ-elnök érdekeltsége.
Tavaly nem tudta elkölteni a költségvetésből kapott támogatást, így 20,5 milliárd forint profittal zárt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) – írta a 444.hu. Mindez azért is érdekes, mert a társaság jövőre még több pénzből, a 130 milliárd forintból gazdálkodhat.
A hatalmas pénzbőség miatt a portál átnézte az MTVA által 2021 augusztusig megkötött ötmillió forint feletti szerződéseket. Ezek között pedig találtak egy olyat is, ami a Doktor24 Medicina Zrt.-vel kötött, 16,3 millió forintos szerződést takar. A 444 szerint ez azt jelenti, hogy
egy évig ide járhatnak orvoshoz az MTVA dolgozói.
A Doktor24 egyik tulajdonosa és igazgatósági elnöke Kóka János, az SZDSZ volt elnöke. A magánklinika tavaly 287 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kapott a kormánytól a koronavírus hatásainak leküzdésére.
Milliárdokat kap külföldről Kóka János egészségügyi cége
Tízmillió euróval szállt be a magyar magánegészségügybe a Value4Capital nemzetközi magántőkealap és a német Ananda Impact Ventures.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.