szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Még nem biztos, hogy nyélbe ütik a 41 milliárd dolláros üzletet, de vasárnap már történt előrelépés a vezetők és Musk közötti tárgyaláson.

Tárgyalásokba kezdett a Twitter Inc. Elon Musk amerikai milliárdossal, aki tíz napja ajánlatot tett a cég megvásárlására. A Wall Street Journal (WSJ) szerint akár már a héten megköthetik az üzletet. A lap szerint Musk és a Twitter vezetői vasárnap folytattak megbeszélést, és több területen sikerült előrehaladást elérniük, de forrásaik szerint még mindig nem biztos, hogy sikerül megállapodniuk.

Az egyebek között az elektromos autókat gyártó Teslát is irányító Musk a részvényenként felajánlott 54,2 dollárral 43,39 milliárd dollárra értékelte a céget. Az ajánlatról at mondta, hogy az „a legjobb és az utolsó”, és a WSJ forrásai szerint a cég igazgatótanácsának elnökével, Bret Taylorral folytatott beszélgetésén is megerősítette, hogy nem áll szándékában megemelni az összeget.

A piac akkor arra számított, hogy a Twitter elutasítja Musk kezdeményezését, mivel a cég igazgatósága április 15-én megállapodott egy újabb részvénykibocsátásról, védekezésül a felvásárlás ellen. A cégben már most is 9,2 százalékos részesedéssel rendelkező üzletember azonban a múlt héten azt nyilatkozta, hogy 46,5 milliárd dollárja van a felvásárlásra, és kész közvetlen kivásárlási ajánlatot tenni a részvényeseknek. A Twitter vezetőinek álláspontja ezután változott meg, és belementek a tárgyalásba.

A WSJ forrásai szerint pénteken Musk zártkörű találkozót tartott több Twitter-részvényessel. A milliárdos azzal magyarázza felvásárlási szándékát, hogy a közösségi hálózatot „a szólásszabadság platformjává kívánja tenni szerte a világon.

A Twitter április 28-án teszi közzé negyedéves pénzügyi adatait, és várhatóan addigra vagy hamarabb megszületik a döntés a Musk-ügyletről.

Tényleg kell a Twitter Musknak, vagy csak blöfföl pár száz millió dollárért?

Megvenné a Twittert, és különösebb moderálás nélküli fórummá alakítaná Elon Musk, aki abban hisz, hogy a közösségi médiát decentralizálni kell, a felhasználók kezébe adva a döntést arról, mit akarnak látni és olvasni. A tranzakció előtt akadályok tornyosulnak.

* * * Támogatott hitel vállalkozások számára

A Széchenyi Kártya Program némileg megváltozott feltételekkel, Széchenyi Kártya Program MAX+ néven folytatódik 2023-ban. Ennek köszönhetően év végéig fix 5 százalékos kamat mellett kaphatnak kölcsönt céljaik megvalósításához a vállalkozások. Ez a jelenlegi piaci kamatozású vállalkozói hitelekhez képest 12-18 százalékos kamatelőnyt jelent. A Bankmonitor Széchenyi Hitel kalkulátorával a vállalkozások ellenőrizhetik, hogy milyen támogatott hitelt igényelhetnek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!