Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Tavaly három influencerügynökség is azzal úszta meg a gyerekeknek szánt burkolt reklám miatti büntetést, hogy megígérte, jogkövetést elősegítő programban vesz részt. A GVH megvizsgálta, mi valósult meg ebből, és büntetett.
Influencerügynökségek megbírságolásáról adott hírt a Gazdasági Versenyhivatal. Még tavaly történt, hogy az Ask Bongo mobiljátékot működtető ausztrál céget 350 millió forintra büntették, amiért burkolt reklámokkal próbált gyerekeket rávenni arra, hogy emelt díjas SMS-eket küldjenek, és elhallgatták azt, hogy ezek az üzenetek mennyibe kerülnek.
Az ausztrál céggel együtt három magyar influencerügynökség és egy webtartalomgyártó felelősségét is megállapította a hivatal, de mivel ezek a cégek együttműködőek voltak, bírságolás helyett csak „a jövőbeni jogkövetést elősegítő programokat” írtak elő számukra.
A határidő most letelt, a GVH pedig ellenőrizte, mi valósult meg az ígéretekből. Mint kiderült, a négy vállalkozásból hárman késve, vagy hiányosan dokumentálva hajtották végre a hatóság által előírt programot. Emiatt megbüntették ezt a három céget – a Bona Extra Kft.-t, a P4R Digital Agency Kft.-t. és a Social Guru Magyarország Kft.-t, igaz, az eredeti nagy bírsághoz képest itt nem volt szó százmilliós nagyságrendű büntetésről, összesen 900 ezer forintot kell fizenti.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Míg sokak szerint az EU a lehető legtöbbet hozta ki a helyzetből, és ami a legfontosabb, elkerülte a vámháborút, a francia miniszterelnök azt mondta, „sötét nap ez, amikor a szabad világ szövetsége beletörődik az engedelmességbe”.
A kedvezményt továbbra is életkortól függetlenül biztosítja a kormány.