Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kis cégekre ezentúl nem vonatkozik a rezsicsökkentés, így ők árat emelhetnek, de még így is tömeges csőd jöhet a vállalkozói érdekképviselet szerint.
A rezsivédelemből ki kell lépniük az önkormányzatoknak és a kis- és középvállalkozásoknak, így az csak a családoknak marad elérhető - fogalmazott Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter vasárnap a Kossuth Rádióban. Az intézkedést ellenzéki és kormánypárti önkormányzati vezetők is bírálták.
Az RTL Klub Híradójának nyilatkozott a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára, Perlusz László szerint az érintett 30-40 ezer vállalkozást ez mélyütésként éri, nekik ezentúl a mostaninál 5-7-szer magasabb rezsit kell majd fizetniük. A tavaly az év utolsó szakaszában bevezetett rezsicsökkentés ugyanis a 10 főnél kevesebbet foglalkoztató, illetve 4 milliárd forint nettó bevételnél kevesebbet elérő vállalkozásokat is a rezsicsökkentés körébe utalta, majd az újonnan felálló kormány ezt most megszüntette. A VOSZ szerint abból is lehetnek félreértések, hogy egyes vállalkozások magánszemélyek lakcímére vannak bejelentve. Perlusz azt mondta, a vállalkozások eddig is készlethiánnyal, nyersanyaghiánnyal és munkaerő-hiánnyal küszködtek, ehhez jön most az energiaárak többszörösére emelkedése, amit ezek a cégek jelentős áremeléssel kompenzálhatnak, de még így sem garantált, hogy elkerülhető a tömeges csőd. A főtitkár ezért azonnali egyeztetést javasol.
A kormány az RTL kérdésére csak annyit közölt, hogy a rezsicsökkentést hosszú távon csak a magánszemélyek által kifizetett számláknál bizhtosítják.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.