Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Robert Carey szerint az egész extraprofitadós koncepciót nehéz elhinni, és nem tud olyan légitársaságot mondani, ami a járvány előtti szinten lenne nyereséges.
"A június elején tervezett júliusi és augusztusi járatok 5 százalékát töröltük" – mondta a 24.hu-nak Robert Carey, a Wizz Air elnöke. "Június elején azt terveztük, hogy az utolsó, 2019-es békeév kapacitásának 135 százalékán üzemelünk ezen a nyáron, a menetrendünk megváltoztatása miatt ez az arány most 130-131 százalék" – tette hozzá. A lépésre az egész világon tapasztalható késések, illetve járattörlések miatt volt szükség, ami nagyrészt a földi kiszolgálószemélyzet hiányából fakad.
Carey feltette a kérdést: Ha a Wizz Air a koronavírusjárvány előtti év kapacitásának a 90 százalékát tudja nyújtani, akkor „a légiirányítás kapacitása miért nincs legalább 2019-es szinten? A 2019-es kapacitásuk mellett is gondjaik voltak akkoriban, miközben azóta három évük lett volna a képzésekre. A poggyászkezelők tudták, hogy egyszer visszaállunk, a biztonságiak is tudták – mindenki tudta, mégis mindenkit teljesen váratlanul ért a nyár” – mondta.
A konkurens Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary a kivetett extraprofitadóra reagálva a hvg.hu-nak nyilatkozva leidiótázta Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, és egy könyvet ajánlott neki, a Közgazdaságtan tökfejeknek címűt. A Wizz Air elnöke nem ajánlott könyvet a miniszternek, de azt elmondta, hogy az egész koncepciót nehéz elhinni. Szerinte az extraprofit szó azt feltételezi, hogy nemcsak extraprofitja van valakinek, hanem profitja is. És iparági szinten még egyáltalán nem tartunk itt – mondta.
Úgy fogalmazott, nem tud olyan iparági szereplőről, aki legalább 2019-es szinten lenne nyereséges. Ez azt jelenti szerinte, hogy nekik kell rendbe tenniük az egyenletet, és amikor az üzemanyagár felmegy, azt a költséget át kell hárítaniuk az utasra.
„És persze, mi aztán különösen igyekszünk maximalizálni a hatékonyságunkat, hogy a lehető legalacsonyabb jegyárakat ajánlhassuk, de most amiatt is emelnünk kell a jegyárakat, hogy ezt az adót kigazdálkodjuk” – tette hozzá.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.
Aggályos lehet, hogy a V-Híd letarolta a közbeszerzéseket és megszüntette az érdemi versenyt.