Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ideiglenes vagyonkezelőt jelöltek ki a vállalathoz, amely egy új piaci befektető bevonásával még megmenekülhet.
Hivatalból elrendelte az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. felszámolását a Fővárosi Törvényszék. Közleménye szerint a bíróság már kedden intézkedett az eljárás megindításáról azt követően, hogy hatályba lépett a kormány vonatkozó rendelete.
A rendelet, amely kedd este jelent meg a Magyar Közlönyben, nem nevesíti a Dunaferrt, de róla szól. A Portfolio azt írta: lehetőséget ad a felszámolási eljárás megindítására a bajba került cégnél, és arra is alkalmas lehet, hogy a társaság egy új piaci befektető bevonásával megmeneküljön.
A lap érdeklődésére korábban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium megerősítette, hogy egy, az acéliparban érdekelt cégcsoport, a brit-indiai Liberty Steel érdeklődik vevőként a dunaújvárosi gyár iránt.
A Fővárosi Törvényszék döntött az ideiglenes vagyonfelügyelő kijelöléséről is.
A régóta csődközeli helyzetben lévő Dunaferr vezetése a múlt héten még 12 milliárd forintos kormányzati segítségben reménykedett. A vasmű egyik kohója augusztus, a másik november óta nem működik, s a hét elején a kokszolót is elkezdték leállítani. Ezt később nem lehet újraindítani, ha megtörténik, a gyár hengerműve alapanyag nélkül marad. Hétfőn arról érkezett hír, hogy a dolgozók munkabérének csak egy részét tudta kifizetni a vállalat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.