Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Emelni kellene az árakat, hogy tükrözzék a minőséget, amit nyújtanak.
Az ötcsillagos szállodák átlagárait is fel kell emelni, hogy felzárkózzanak a nyugati árakhoz, és tükrözzék azt a minőséget, amelyet az új fejlesztések képviselnek. Ennek következtében a kereskedelmi szegmensnek is alkalmazkodnia kell majd a turisztikai szolgáltatók emelkedő színvonalához
– mondta Tiborcz István, Orbán Viktor miniszterelnök veje Budapest Business Journalnak adott interjúban. Az utóbbi években sikert sikerre halmozó Tiborcz persze nem ebben a tisztségében, hanem mint a BDPST Group tulajdonosa és vezetője nyilatkozott, és úgy gondolja, nem jó, hogy „csak azért jönnek ide az emberek, mert Budapestet olcsó úti célnak gondolják”.
Szerinte ez az oka annak, hogy a gazdagabb turisták jelenleg inkább Bécsben költik a pénzüket, mert ott találnak luxusüzleteket, és amúgy is, Budapest nagyot tudna előrelépni a prémium turizmusban, hiszen a régió fővárosai sokkal előbbre járnak ebben a szegmensben.
Tiborcznál az interjúban rákérdeztek a Sofitel hotelre is, miután nemcsak a Magyar Építőművészek Szövetsége, hanem a Kossuth-díjas építészek is tiltakoztak a felújítása ellen. Orbán Ráhel férje erre annyit mondott, hogy ingatlanfejlesztőként konszenzusra törekednek a tervező Zalaváry Lajos örökségét illetően, viszont az ingatlan felújításának szempontjai között az épület környezetéhez való illeszkedését és a műemléki környezettel való harmóniáját is kiemelten kell kezelni.
Arra a felvetésre, hogy többször is megjelentek már állami pénzek a fejlesztései körül, úgy fogalmazott, hogy erről nem ő dönt, a tulajdonában álló cégeknek ugyanis független menedzsmentje van, „és nem utasíthatom őket, hogy pályázzanak vagy ne pályázzanak valamilyen tenderre”.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Kilátogatott még a pályára Anya Taylor-Joy, de a magyar celebek is képviseltették magukat Liptai Claudiától Dobó Katáig.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.