Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A jegyértékesítésből 2,4 milliárd forint folyt be a szervezőkhöz.
Közzétette éves beszámolóját a 2023-as atlétikai világbajnokság lebonyolításán dolgozó Budapest 2023. Zrt., amelynek kiegészítő mellékletéből kiderül, hogy az esemény jegyeinek értékesítése 2,414 milliárd forint bevételt hozott. Ez a társaság teljes nettó árbevételének (2,969 milliárd forint) 81,2 százaléka.
Ez a szervezők által közölt korábbi számok fényében azt jelenti, hogy egy jegyért átlagosan 5200 forintot fizettek – számolta ki a 444.hu. A 14 programon – délelőtt és délután – átlagosan 95,5 százalékos volt a 35 ezres Nemzeti Atlétikai Központ kihasználtsága, így jön ki a valamivel 5000 forint fölötti átlagos jegyár. Ebbe beletartoznak a néhány eurós akciós jegyek és a 32 900 forintos prémium belépők is.
A dokumentumból az is kiderül, hogy a vezető tisztségviselők éves bérköltsége 32,377 millió forint volt. Mivel a cég egyetlen vezető tisztségviselője a köztévétől eligazolt, majd az európai parlamenti listavezetők vitájára visszatért Németh Balázs, ez alapján az ő havi bére 2,698 millió forint volt. Ez azt jelenti, hogy a pályaváltással nőtt Németh havi jövedelme, hiszen a közmédiától korábban havi 2 millió forintot kapott távozása előtt.
A világverseny televíziós közvetítésére a cég 4,209 milliárd forintot költött, a díjazottaknak 2,709 milliárd forintot fizettek ki. 2,938 milliárd forintot költöttek a rendezvényszervezési tevékenységet támogató szolgáltatásokra, a napidíjakon felül 839 millió forintot utazási és kiküldetési kiadásokra, valamint 330 millió forintot oktatásra és továbbképzésre. Ez utóbbi azért érdekes, mert egy évvel korábban, 2022 őszén a céget akkor még vezető Deutsch Péter – a fideszes Deutsch Tamás testvére – az utolsó munkanapján kötött 260 milliós szerződést a versenybírók kiképzésére, amivel kapcsolatban a rendőrség is vizsgálódott, erről korábban itt írtunk:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.