Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Korábban kényszertörlési eljárást indított a bíróság a cég ellen, de most úgy tűnik, mégsem törlik.
Felszámolási eljárás alá került az Első Magyar Léghajógyár Kft., amelynek kisebbségi tulajdonosa a jelenleg a Debrecenben játszó egykori válogatott focista, Dzsudzsák Balázs – írja a 24.hu.
Mindez azután történt, hogy tavaly decemberben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) értesítette a cégbíróságot, hogy törölte a vállalat adószámát, egyúttal kezdeményezte a cég megszűntnek nyilvánítását – vagyis a kényszertörlési eljárást –, majd idén februárban arról döntött a bíróság, hogy a kft.-t megszüntetik, és törlik a cégjegyzékből.
A 24.hu szerint a „légi, űrjármű gyártására” létrehozott vállalkozás az elmúlt két évben egyáltalán nem adott le mérleget, az azt megelőző két évben pedig nulla árbevételt jelentett. A lap ez alapján azt valószínűsíti, hogy a NAV hiába várta a cégtől a bevallásokat, illetve amiatt lépett, mert a cég nem reagált megkeresésére.
Idén szeptember 20-án viszont törölték a folyamatban lévő NAV-végrehajtást, a kft. visszakapta az adószámát. Tehát mégsem törlik a céget, az eljárás felszámolásba fordult.
A felszámolás elrendelésétől számítva 40 nap áll rendelkezésére a Dzsudzsák és három üzlettársa tulajdonában álló cég hitelezőinek, hogy bejelentsék követelésüket a felszámolónak.
A cégadatok alapján a tulajdonosok a következők:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.