Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A tavaly hivatalba lépő kormánykoalíció korábban ígéretet tett a 2018 óta hatályban lévő szabályozás eltörlésére.
Napirendre került Lengyelországban a vasárnapi boltzár eltörlése – számolt be az Euronews. Az országban 2018 óta néhány kivétellel nem nyithatnak ki a kiskereskedelmi egységek vasárnap, a tavaly év végén hivatalba lépő, Donald Tusk által vezetett kormánykoalíció azonban – korábbi ígéretének megfelelően – eltörölné a boltzárat.
A vasárnapi zárva tartást még a Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása alatt vezették be, a törvény legfontosabb támogatója a katolikus egyház volt. Idén korábban már a lengyel parlament, a szejm elé került egy törvényjavaslat a korlátozás enyhítéséről, most azonban teljesen eltörölnék azt.
A kormánykoalíció centrista tagjának, a Lengyelország 2050-nek a képviselője, Ryszard Petru arról beszélt a vasárnapi boltzár kapcsán, hogy az intézkedés eltörlése mintegy 4 százalékkal, 40 ezer fővel növelné a kereskedelmi szektorban foglalkoztatottak számát. A javaslat szerint vasárnap a kereskedelmi dolgozók 100 százalékos bérpótlékot kapnának munkájuk után.
Magyarországon 2015 márciusában, a KDNP javaslatára vezették be a vasárnapi boltzárat, a népszerűtlen intézkedést azonban alig egy évvel később, 2016 áprilisában eltörölték, miután az MSZP népszavazást kezdeményezett a témában – igaz, ez nem ment zökkenőmentesen, hiszen a kérdés benyújtásában emlékezetes módon kigyúrt, kopasz figurák akadályozták meg Nyakó István szocialista politikust.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Az állatok este 11 óra körül békésen legelésztek Budán.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”