Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A korábbi áringadozásokat a kávégyártó nagyvállalatok rendszerint benyelték, ám most ez változni látszik.
Az elmúlt 50 évben nem volt ennyire drága a kávé, mint most – derül ki a BBC cikkéből. Kedden az arabica kávébab fontja (0,45 kg) 3,44 dollárra (kb. 1340 forint) ugrott fel, ami 80 százalékos emelkedést jelent csak az idén.
Ráadásul ezt a növekedést a fogyasztók is meg fogják érezni, ugyanis a drágulást lekövetendő jelentős áremelésre szánták el magukat a kávégyártó nagyvállalatok, akik eddig jellemzően benyelték az áringadozásból származó veszteségeket.
A Nestlé egyik vezetője például arról beszélt még novemberben a befektetőknek, hogy a vállalat változtat az árain és a csomagjaik kiszerelésén is.
Ez magyarul kevesebb kávét jelent drágábban.
Utoljára 1977-ben közelítette meg a mostani árszintet a kávébab ára, akkor egy szokatlan havazás tette tönkre a brazíliai ültetvényeket. A jelenlegi probléma gyökere most is Brazíliában található, és a 2025-ös betakarításhoz fűződő aggodalmak jelentik azt. A dél-amerikai ország ugyanis az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszályán van túl, amit októberben súlyos esőzések követtek, ezek pedig kétségessé tették, hogy lesz-e egyáltalán mit betakarítani.
Ráadásul nem csak a jellemzően arabicát termelő Brazíliát sújtják a rossz időjárási viszonyok, ugyanígy járt a világ másik felén Vietnám is, mely ország a robusta kávébab legnagyobb termelője. Itt is a szárazság és az azt követő nagy esőzések tettek be a termésnek.
A kávé a világkereskedelem második legkeresettebb cikke, csak a nyersolaj előzi meg a listán, ám ahogyan a kereslet növekszik, úgy látszik zsugorodni a kínálat, ez pedig jó ideig folyamatosan emelkedő pályára állíthatja az árakat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.