Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Percei lesznek annak a vállalkozónak, aki hozzájutna a támogatáshoz.
„Tőkét, kedvezményes hiteleket juttatunk a vállalkozóknak, akiket meggyötört az infláció, a szankciók, a Covid” – jelentette be Orbán Viktor még októberben.
A szót tett követte, és január 13-án 12 órától már lehet pályázni 48 milliárd forintra, ám félő, hogy a forrás mindössze néhány percig lesz elérhető. A pályázati kiírás szerint ugyanis, ha a beérkezett kérelmek alapján a támogatások összege eléri a keretösszeg 200 százalékát, automatikusan lezárul a Demján Sándor „1+1” KKV Beruházásélénkítő Támogatási Program kitöltő felülete – számol be a Telex.
Márpedig, amikor 3 éve egy hasonló pályázatot kiírtak, akkor 14 perc alatt elfogyott a teljes, 100 milliárdos keret. Sokan akkor arra panaszkodtak, hogy lényegében esélyük sem volt: „Humán erővel lehetetlen volt a pályázati felületet megnyitni, hozzáférni a kitöltő felülethez, bevinni az adatokat, lefuttatni az ellenőrzést és rákattintani a Benyújtás gombra”. Nem ez volt az egyetlen hasonló esett: 2022-ben 18 perc alatt kimerült a kormány gyármentő programjának 150 milliárdos kerete.
Bár máskor előfordult, hogy úgy írták ki a hasonló pályázatot, hogy egy napot adtak az érdeklődő cégeknek, függetlenül attól, mekkora igénnyel jelentkeztek, most úgy tűnik, visszatértek a korábbi formához. Ráadásul, mivel a három évvel ezelőtti összeg felére lehet pályázni, félő, hogy megint csak percei lesznek annak, aki támogatáshoz szeretne jutni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.