Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az elnevezés még nem hivatalos, de Orbán Viktor már bejelentette péntek reggeli rádióbeszédében. A kormány új akciótervének hála óriási lendületet fog szerinte venni a magyar gazdaság – majd jövőre.
Jövő évre várja a gazdasági fellendülést Orbán Viktor, aki a péntek reggeli rádióinterjúban vázolta a jórészt eddig is ismert terveket. Azt mondta, összerakták az első akciótervet, ami 3-6 százalékos gazdasági növekedést hozhat – majd jövőre. A következő negyedévben még 1-2 százalék között lesz a növekedés, de 2025 első negyedévében
Óriási lendületet fogunk venni.
Orbán szerint a kormány akciótervének három beavatkozási pontja van. Az első a megfizethető lakhatás, kollégiumépítés, és fiatalok lakáshoz jutásának “akár a lakásbérlésüknek” a támogatása, kész koncepciók vannak. Folytatják a magyar falu programot, a vidéki lakásépítéseket, és utalt a magánnyudíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának lehetővé tételére. “Eltöröljük a bürokratikus akadályokat” – mondta erről, és közölte:
Lakásboomot várunk
Megismételte a korábban már belengetett minimálbéremelést, és a szakmunkáshitelt is. Megismételte, hogy a cél az egymillió forintos átlagkereset. Ennek kockázatairól ítt írtunk:
A harmadik nagy beavatkozási ponttal mondott újat az eddigiekhez képest: a kisvállalkozásokat szeretnék segíteni, méretnövekedést szeretnénk elérni. Tőkét, kedvezményes hiteleket juttatnak a vállalkozóknak, akiket meggyötört az infláció, a szankciók, a Covid. Ez lesz a Demján Sándor-program – ami elnevezés azonban egyelőre még nem hivatalos.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.