Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Sok vállalat a profitja csökkentésével próbálja megoldani, hogy ne kelljen túlságosan emelnie az árakat, de a költségeik egyre nőnek és most már aggasztóan nagy áremelkedést várnak 2025 elejére. Úgyhogy az év eleji átárazásokat érdemes figyelni, hogy okosabbak legyünk – mutatta be az MNB.
Amikor 2022-2023-ban 20-25 százalékon járt az infláció, a kormány és a jegybank is többször beszélt arról, hogy a cégek (is) hibásak, mert túl nagy profitot próbálnak elérni. Most, hogy már elviselhetőbb az áremelkedés üteme, a Magyar Nemzeti Bank a legutóbbi Inflációs jelentésében újra kiszámolta, mekkorák a cégek nyereségei, ezek mennyivel növelik meg az árakat, és mit várhatunk 2025-re.
A cégek költségei most már hónapok óta csak nőnek: az importárak 2024 májusa óta emelkednek, az ipari termelői árak pedig az óév júliusa óta növekedő pályán vannak. Ennek ellenére ebből az emelkedésből a vásárlók még semmit nem éreznek, az iparcikkek fogyasztói árai a legfrissebb, novemberi adatok szerint 0,6 százalékkal alacsonyabbak, mint júliusban voltak. Az MNB elemzői szerint ennek az egyik legfontosabb oka az, hogy a profitok csökkennek. Az olyan szektorokban, ahol nagy a piaci verseny, a cégek úgy tudják megtartani a vásárlóikat, hogy kisebb profitokat vesznek csak ki, így nem kell nagyon árat emelniük.
Az MNB több példát is felsorol arra, hogy amikor az elmúlt néhány hónapban meglepően nagy áresést vagy a vártnál sokkal kisebb drágulást láttunk egy-egy ágazatban, akkor az szinte mindig olyan termékeknél történt, ahol korábban nagyot nőttek a profitok, úgyhogy most volt miből spórolni. A tésztaféléknél például 265, a tartósított lisztes áruknál 107 százalékkal nőttek meg a profitok 2022-ben és 2023-ban, majd 2024 májusa óta 4,1, illetve 4,5 százalékkal csökkentek az árak, a mobiltelefon- és internetszolgáltatók pedig egy 2024. őszi 7 százalékos árcsökkentést engedhettek meg maguknak, miután két év alatt 105 százalékkal nőtt a profitjuk.
Kérdés viszont a jegybanki analízis szerint az, hogy ez a tendencia mennyire maradhat tartós. Ugyanis amikor a kiskereskedelemben és a szolgáltató szektorban működő cégeket kérdeztek arról, hogy milyen áremelkedésekre számítanak, 2024 első tíz hónapjának mérsékelt várakozásai után novemberben már felfelé indultak a mutatók.
Ha a vállalati árvárakozások tartóssá válnak, akkor a költségek emelkedése és az import drágulása késleltetve, de megjelenhet újra a fogyasztói árakban is. Az MNB szerint ezért lesz kiemelt fontosságú az, hogy 2025 első napjaiban mennyire nagy újévi átárazással próbálkoznak meg a cégek, ez határozhatja meg azt, hogy tartós lesz-e a profitinfláció lassulása.
A jegybank szerint a 2025-ös infláció éves átlagban a legjobb forgatókönyv szerint 3,3 százalékos lehet. A legrosszabb verzió pedig az lenne, ha az új évben 4,1 százalékkal volnának magasabbak az árak, mint amilyenek 2024-ben voltak. Abban teljes az egyetértés a jegybank, a kormány és a piaci elemzők között, hogy az év első pár hónapjában lehet magasabb az infláció, mint amilyen 2024 végén volt, utána indulhat meg a lassulás.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.