Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A kormány inflációkövető adóemelést vezet be, ezzel jóval feljebb tolja az árakat, de a harmatgyenge forint sem segít – mutatta be a Magyar Nemzeti Bank friss Inflációs jelentése. A gazdaság sem biztos, hogy nagyon pörögni fog 2025-ben, még úgy sem, hogy három óriásberuházás is most fog elindulni.
Elkészült a Magyar Nemzeti Bank a három havonta megjelenő Inflációs jelentés idei utolsó kiadványával, egyben az utolsó olyannal, amelyet még Matolcsy György elnöksége alatt adnak ki. Az MNB ebben a jelentésében szokott részletes előrejelzést adni, mi mindent vár az előttünk álló hónapokra – a címével ellentétben nem csak az inflációról, hanem a gazdaság teljes egészéről.
A legfontosabb számok a 2025-ről szóló prognózisban a következők:
Ami pedig 2024-et illeti: az MNB szerint idén a GDP a legjobb esetben is csak 0,7 százalékkal nőhet a tavalyihoz képest, de ha a legrosszabb verzió valósul meg, akkor csak 0,3 százalékos növekedést kapunk majd. Ez egészen borzasztó ahhoz képest, hogy a kormány eredetileg 4 százalékkal tervezett.
Azt is hozzátették mindehhez, hogy „az alappályát felfelé mutató inflációs és lefelé mutató növekedési kockázatok övezik”, kevésbé szikár szakmai nyelven: fel kell készülni arra, hogy ha valami elromlik a világban vagy itthon, akkor még ennél is gyengébb számok jöhetnek.
Azt, hogy miért romlott nagyot az inflációs előrejelzés az elmúlt három hónapban, az MNB azzal magyarázza, hogy
Az elemzés szerint az infláció 2025 januárjában már 4 százalék fölött lehet, az első negyedévben kezd majd újra lassulni, az új év nagy részében 3 és 4 százalék között áll majd.
Külön kitértek arra is a szerzők, hogy a kormány feltalálta az inflációkövető adóemelést: 2025-től minden évben az előző év júliusi inflációjával emelkedik a regisztrációs adó, a gépjárműadó, az átírási illeték, valamint az üzemanyagok és az alkoholtermékek jövedéki adója. 2025 elején a dohánytermékek jövedéki adója 8 százalékkal nő meg, a cégautóadó pedig 20 százalékkal, ezekre majd 2026-tól lesz érvényes az inflációkövető éves adóemelés.
Az MNB számítása szerint ez az egyetlen döntés a 2025-ös inflációt 0,3 százalékponttal dobja meg, 2026-tól kezdve pedig minden évben 0,1-0,2 százalékponttal lesz nagyobb az infláció.
Ezt az egész számítást úgy készítették el, hogy azzal kalkuláltak, az üzemanyagok és a piaci árú energia 3,6 százalékkal drágulhat jövőre. Ebben nagy szerepük van olyan eseményeknek is, amelyekre a magyar politika nem lehet hatással, de azért hazai folyamatok is mozgatják az árfolyamot: azt a hatást, amit olaj világpiaci árának csökkenése okoz, mostanában kiüti az, ahogy a forint gyengül. Erre jön majd rá a jövedéki adó inflációkövető emelése.
Ami pedig a gazdasági növekedést illeti: a lakossági fogyasztás lassan már újra beindul, jövőre ehhez a munkáshitel program és a családi adókedvezmény emelése is adhat egy löketet. Csakhogy az igazi baj nem ezzel van, most már nem ez fogja vissza a növekedést, hanem az, hogy sem az állam, sem a cégek nem kezdenek bele új beruházásokba. Ha a kereslet tartósan javul, akkor a vállalatok 2025-ben sok olyan beruházást kezdhetnek el pótolni, amelyet 2022-2024 közöttről halasztottak el – írja a jelentés. És persze az sem ártana, hogy az európai gazdaság beinduljon.
Önmagában 0,6 százalékponttal dobhatja meg jövőre a GDP-t az, hogy a terv szerint 2025-ben megkezdi a működését három óriásberuházás is: a debreceni BMW-gyár, a szintén debreceni CATL-üzem, és a szegedi BYD-gyár. 2026-ban aztán még ehhez képest is további 0,8 százalékponttal növeli majd a GDP-t ez a három üzem. Azt viszont az MNB is hozzáteszi: „a megtermelt hozzáadott értékből a tőkejövedelem döntő hányada és a munkajövedelem egy része is külföldi szereplőké lehet”.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.