Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tatabányára érkezik egy 42 milliárd forintos beruházás, 800 embert fognak alkalmazni az új gyárban, ahol még idén elindul a termelés.
A kormányzattól megszokottól eltérően nem egy újabb akkumulátorgyár építését jelentette be pénteken Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, hanem egy 100 millió euróból, vagyis nagyjából
42 milliárd forintból Tatabányán felépülő emelőállványgyárét.
Az államtitkár a beruházó kínai Zoomlionról elmondta, hogy „a világ élvonalához tartozó” beruházást hoz, már Németországban és Olaszországban is van hasonló érdekeltsége, itthon pedig élvezi a kormány támogatását.
Csunhszin Csan, a Zoomlion elnöke szerint környezetbarát termelőbázist hoznak létre, ami a tervek szerint 800 új munkahelyet teremt, és szoros együttműködést alakít ki a helyi beszállítókkal. A termelés már idén elkezdődik Tatabányán.
A bejelentésen az MTI szerint jelen volt Gong Tao, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete, aki a kínai–magyar stratégiai partnerségről beszélt, és megemlítette, hogy összehangolódott az Egy övezet, egy út és a Keleti nyitás politikája, amely a kölcsönös tiszteleten alapul. Magyarországot Kína megbízható partnerének nevezte.
Felszólalt Bencsik János, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, aki bányászköszönéssel „Jó szerencsét!” kívánt a cég vezetőinek és munkatársainak, és aki szerint a beruházás tovább erősíti az ország gazdaságát és válságállóságát. (Vagyis legalább lesz lehetőségük munkát találni az éppen döglődő akkuipar dolgozóinak, például akiket a közeli Komáromban található SK akkumulátorgyárából bocsátottak el a közelmúltban.)
A Zoomlion kínai építőipari és mezőgazdasági gépgyártó, Kína legnagyobb és a világ ötödik legnagyobb, építőipari gépeket gyártó vállalata. Termékei 15 fő kategóriát, 75 terméksorozatot és 745 modellt ölelnek fel. Kínában 29 ipari parkjuk van, valamint 10 tengerentúli kutatás-fejlesztési és gyártóbázist is működtetnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.