Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az ügy évek óta húzódik, az EU szerint a Google jogsértést követett el, visszaélt piaci fölényével, amikor csak csomagban adta oda a telefongyártóknak a Play Áruházat, a Google keresőalkalmazást és a Chrome böngészőt.
Az Európai Bíróság főtanácsnoka, Juliane Kokott azt javasolja, hogy a bíróság utasítsa vissza a Google fellebbezését, így erősítse meg a korábbi ítéletet, amely 4,1 milliárd euró (aktuális árfolyamon 1,65 ezer milliárd forint) bírság megfizetésére kötelezte az amerikai vállalatot.
A bírságot eredetileg az Európai Bizottság rótta ki 2018-ban, összege akkor még 4,3 milliárd euró volt – ezt a Google lejjebb tornászta az Európai Bíróságon.
A bizottság szerint a Google azzal követett el versenyjogsértést, hogy az Android operációs rendszerében a Play Store alkalmazásboltját a telefongyártók csak akkor használhatták, ha telepítették mellé a Google keresőalkalmazást, illetve a Google Chrome böngészőjét. Ezen felül a Google csak azzal a feltétellel tette elérhetővé az alkalmazásboltot a telefongyártók felé, ha azok vállalták, hogy nem értékesítenek telefonokat a Google által jóvá nem hagyott Android-változatokkal.
A főtanácsnok döntésének nincs semmiféle jogi kötelező érvénye, a Google fellebbezéséről a bíróság fog dönteni. (Ugyanakkor a bíróság általában az előzetes főtanácsnoki értékelésekkel összhangban szokott ítélni.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
Kis magyar abszurd – írja Hadházy Ákos.
Egyre jobban hasonlít a valóság az 1984-re.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”